Skip to content

Mészáros Eszter fotó

CSALÁDI FOTÓZÁS

Hétköznapi csodáidat örökítem meg,
hogy a valóság szépségét őrizzék a fotók

Hogyan 

dolgozom?

Amit mindenképpen jó ha tudsz rólam:

A legfontosabb szabály, hogy a veletek töltött időben nincsen elvárt viselkedés.
Olvasmányaimból, családi és saját tapasztalatból ismerem a gyereklélek fejlődésének szakaszait, életkori sajátosságait. Adok ötleteket, de a pillanatnyi hangulat határozza meg, mi fog történni a családi fotózás során!

Fókuszban a természetesség, vidámság, spontaneitás.

Amelyik játék vagy szituáció létrejön, azzal dolgozom, amelyikben nincsen kedve a gyerkőcnek részt venni, azt elengedem.

Többnyire ismeretlenként lépek az otthonotokba, ahol a családotok biztonságos közeget jelent a gyerekeiteknek. Én hangolódok rá a ti működésetekre, és megvárom, amíg a kicsik is “beengednek”. Ehhez legtöbbször csak annyi szükséges, hogy megérezzék az irántuk táplált őszinte kíváncsiságomat.

Amikor újszülött kistestvérhez hívtok, nagyon sokat fogok foglalkozni a nagytestvérrel is. Tudom, hogy ők ilyenkor extra figyelemre vágynak. Szeretem rajtuk keresztül megközelíteni az új családtagot, hogy mindenkinek jó élményt jelentsen a látogatásom.

Nem vagyok a “Nézz a kamerába!” típusú családi fotós.

önazonos portré, kirándulás

Magamról

A tárgyak melyekkel legjobban kifejezhetem önmagamat, kedvenc könyveim. Köztük szép számmal régi és új mesekönyvek :-), az összes Gabriel-Garcia Márquez regény, és rengeteg-rengeteg önismereti pszichológiai témájú könyv magyar szerzők tollából.

Ha csak egy cselekvést emelhetnék ki a sokból, melyet csinálok, akkor a kirándulásaim lennének ezek. Néha álmodtam nagyot és utaztam messze, de sokkal jellemzőbb rám, hogy egy szürke hétköznapon is feltölt egy séta. Bárhol megállok madarakat nézni, hallgatni, rácsodálkozom a fák levelére, megfürdök az őszi napfény melegében. Rendszeres séta nélkül egy településen sem érzem otthon magamat.

Testi-lelki valómból a látásmódommal definiálnám az “Eszterségemet”. Ahogyan a világot látom, és láttatom a képeimen keresztül.

Hiszem, hogy az önismeret adja az önértékelés legbiztosabb alapját. A hiteles fotók segítenek megépíteni a szerethető, stabil énképet. A valóság szépsége felülmúlhatatlan, a legnagyobb kincs! Családi fotókat otthon, portrékat hiteles környezetben készítek legszívesebben.

Eredeti szakmám geológus.
Fotós tudásomat 2011 óta bővítem. Tudásszomjam egyszerűen csillapíthatatlan :-).

családi fotózás otthon saját környezetben

Insta VS reality – Családi fotózás

Olyan az életünk, mint egy 1*2 méteres 10 000 darabos puzzle. Mindenkinek egységes nagyságú puzzle csomagja van, amit összekeverve megkap születésekor. Lassan elkezdjük kirakni. Vannak színes darabok és szürkék, részletgazdagok

Tovább olvasom »
Dorka & Miklós
Dorka & Miklós
Tovább olvasom
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Eszter készítette az esküvői fotóinkat. Egyikünk sem szereti, ha fotózzák, nem igazán tudunk feloldódni és általában emiatt elég szerencsétlen képek készülnek rólunk. Az esküvőig a legtöbb rólunk készült kép ugyanolyan hunyorgós szelfi, ahol csak a háttér változik és mi öregszünk. 🙂 Emiatt meglehetősen bátortalanul és nem nagy elvárásokkal kezdtünk neki az esküvő előtti közös fotózásnak. Viszont Eszternek sikerült pillanatok alatt kényelmessé tenni a helyzetet. Ha épp arra volt szükség, akkor szuper instrukciókat adott, máskor pedig mintha ott sem lett volna, észrevétlenül készültek a képek, amik így nagyon meghittre sikerültek. Eszter mindenben partner volt és hamar megérezte, hogy milyen helyzetek illetve beállítások illenének hozzánk, úgy hogy közben az egész teljesen természetesnek hatott. Azóta Esztert már többször is megkértük, hogy készítsen képeket, akár rólunk (várandósan, majd a gyerekekkel), akár a tágabb családdal. Mindig szuper tippeket ad előtte és izgatottan várjuk az elkészült képeket. Még a kislányunkat is sikerült elvarázsolnia, aki a fotózás óta többször is említette, hogy mikor jön megint Eszter és szeretné megmutatni neki a panda maciját is. 🙂 Szóval egészen biztos, hogy a jövőben is Eszterhez fogunk fordulni, hogy rendszeresen készüljenek képek a kis családunkról és mindenkinek nagy szeretettel ajánljuk, már csak azért is, mert nagyon jó eltölteni vele pár órát és jókat beszélgetni fotózás közben. 🙂
Tündi & Viktor és Panni
Tündi & Viktor és Panni
Tovább olvasom
Régóta készülök nekiülni, hogy leírjam, mennyire hálásak vagyunk azért, hogy Pannit élete első napjaiban megörökítetted. Akkor nem tűnt olyan meghatározó dolognak, de utólag nem hazudok, ha azt mondom, hogy heti szinten nézegetjük a képeket és csodálkozunk rá, hogy megint mennyit nőtt. Most már tudom, hogy mennyire fontos momentum volt, hiszen ezek a fotók örökké elkísérnek minket és soha meg nem ismételhető pillanatokkal ajándékoztál meg minket. Ismersz, nem szeretem a beállított képeket, de Te annyira kihoztad belőlünk a maximumot a fotókon (és ez nagy szó az akkori állapotunkat tekintve ), hogy nagyon-nagyon jó emlékként maradt meg számunkra az egész fotózás. Nagyon köszönöm még egyszer.
Judit & Balázs
Judit & Balázs
Tovább olvasom
Már a jegyesfotózásunkat is Eszterre bíztuk, ami előtt én egy kicsit aggódtam, mert egyrészt általában nem érzem magam kényelmesen a kamera előtt, másrészt a fotózás reggelén éppen összekaptunk a vőlegénnyel (van ilyen is... 🙂 ). Szóval nem voltam éppen ráhangolva az eseményre, de Eszter fantasztikusan oldotta a hangulatot, nem kellett feszélyezve éreznem magam és megjátszani sem magunkat és eredményül csodás jegyesfotókat kaptunk. Ez után nem volt kérdés, hogy az esküvői fotózásunkat is rá bízzuk. Legszívesebben az összeset vászonképre nyomnám és kiraknám a falra. Az esküvő óta Eszter gyakorlatilag a "családi fotósunkká" avanzsált és minden jelentős pillanatot, így a várandósságaimat és 2 gyermekünk születését is ő örökítette meg. Nem tudom, mekkora lakást kellene vennünk, hogy minden fantasztikus képét kirakhassuk a falainkra. Szóval mi igazi Eszter-fan-ok lettünk! Figyelmeztetés: Csak akkor hívjátok, ha fel vagytok készülve arra, hogy később minden fontos családi eseményetekről tőle akartok majd képeket rendelni!
Dóra & Gabó
Dóra & Gabó
Tovább olvasom
Eszter 2018 nyarán fényképezte az esküvőnket és az első perctől megvolt a közös hang köztünk. Megfigyel minden apró részletet, értően kérdez, jól felkészül, szeme van a széphez. Az esküvőnk napján szinte észrevétlenül ott termett minden fontos pillanatnál. Annyira elkapta a fontos és szép pillanatokat, hogy később felkértük kismama fotózásra is és a kisbabánk érkezése után is ő jött fényképezni. Csak ajánlani tudjuk, Eszter nemcsak profi, hanem nagyon szép lelke is van és igazán tud örülni más örömének. 🙂
Piroska & Peti
Piroska & Peti
Tovább olvasom
Eszter volt a jegyes és esküvői fotósunk. Nagyon örültünk amikor rátaláltunk, mert a képei azonnal magával ragadtak minket, úgy gondoltuk, hogy bátran rábízhatjuk a nagy napunkat. Aztán a személyes találkozáskor Eszter lénye elvarázsolt bennünket és a varázslat azóta is tart. Az esküvő óta családi fotósunk, barátunk lett, akivel rögtön megvan az összhang, még a férjem, Peti is várakozva készül a közös 1-2 órára, sőt van hogy a fotózást is ő kezdeményezi. Szerintem ez mindennél többet mond Amikor Eszter az objektív mögül néz minket, mindig őszinte, szeretetteljes képeket készít rólunk, lehetünk önmagunk, mindig megtalálja azt a varázslatos pillanatot, amit érdemes megörökíteni. Bárki megnézi a fotóinkat, arra vágyik, hogy az ő szemén át lássák őket.
Süni csoport
Süni csoportóvodai ballagás
Tovább olvasom
Egyszerűen nem lehet betelni a képekkel. Fantasztikusak az elkapott pillanatok, részletek, kapcsolódások. Nagyon értékes, jó szemmel, kreativitással megáldoptt fotós, a családi képek is maradandó emlékek lesznek mindenkinek, édesek a puszik. Köszönöm, hogy betekintést kaphattam, annyira élő és nagy emlék.
Jonie és Attila
Jonie és Attila
Tovább olvasom
Szia Eszter, 🙂 egy barátunknek az évben lesz az esküvője és nagyon tetszettek neki a képeink, így megadtuk neki az elérhetőségedet, remélem nem bánod 🙂
Bogi & Gábor
Bogi & Gábor
Tovább olvasom
Szia Eszter, Nagyon szépen köszönjük a fotókat! Be kell valljuk, mindketten kicsit szkeptikusak voltunk a fotózás után, mert úgy éreztük hogy Léna nem igazán volt együttműködő kedvében. Szóval ezek után különösen meglepődtünk, hogy mennyi szuper képet készítettél! Nagyon jól sikerült elkapnod a pillanatokat, több olyan fotó készült, ami ki fog kerülni a falunkra! Nagyon szeretjük ezt az albumot! Köszönjük! Neked is szép hetet kívánunk! Bogi&Gábor
Kati és barátai
Kati és barátai
Tovább olvasom
Ez így igazi, pózolás nélkül, a nagy röhögésekkel! Eszter mestere az ilyen pillanatoknak!
Kriszta
Kriszta
Tovább olvasom
Drága Eszter! Hálásan köszönöm a külön képet. Végtelenül figyelmes és kedves Tőled. És úgy általában nagyon köszönöm Neked a jó hangulatot, stresszoldást 😊 és azt a természetes, szelíd jelenlétet, amivel segítetted a lehetetlent… szuper képek létrejöttét rólam. Az 50 évem alatt még sosem volt ilyenben részem, és sosem készültek ilyen nagyszerű képek rólam. KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM!!! Szeretettel, Kriszta
Andrea
Andrea
Tovább olvasom
Kedves Eszter! Ne haragudj, hogy ilyen sokáig válasz nélkül hagytalak. Kicsit elvesztem. De a galériának nagyon örültünk, már nagyon vártuk és csodaszépek a képek. Nagyon köszönjük! Sokat emlegetjük a fotózást, a Kedvesem nagyon jól érezte magát, ami a fotókon is átjön és nagyon hálás vagyok a hozzáállásodért. Neki ez nagy kihívásnak tűnt, de ő maga is meglepődött, hogy milyen jó érzéssel töltötte el. A képek pedig nagyon értékesek számunkra. A legjobb szívvel ajánlak bárkinek, aki egy jó fotóst keres. Szép hétvégét!
Kata & Tamás
Kata & Tamás
Tovább olvasom
Szia Eszter! CSODÁLATOSAK LETTEK A KÉPEK!!! Nagyon szépen köszönjük, ismét imádjuk, amit kihoztál belőlünk! 🥰 Hihetetlen, hogy a lányunk minden képen hogy mosolyog 🥰 Természetesen használd a képeket bátran! Neked és Nektek is nagyon szép hetet és áldott ünnepet kívánunk! Ha minden a tervek szerint alakul, hétfőn találkozunk! 😊 Puszi, Kata
Előző
Következő