Mit tehetünk, sőt mit érdemes tennünk, ha nincs kedve egy kisgyereknek a családi fotózáshoz?
Az egyik leggyakoribb reakció otthoni családi fotózás kezdetekeor, hogy simán elrejtőzik az ovis korú gyerek.
Előfordult, hogy a dackorszak leghevesebb tiltakozását váltotta ki a fényképezőgépem látványa.
Van, amikor csak a testbeszéd árulja el, hogy milyen gondolatok rejtőznek a háttérben.
Teljesen természetes, hogy nem minden gyerek vágyik fotózkodni. Pláne, ha óvodás korú ;-).
Az a szuper tapasztalatom, hogy nem kell, hogy lemondjanak a szülők a családi sorozatról, és nem kell, hogy ráerőltessünk a tiltakozó kicsire bármit.
A legtöbb, amit megtehetünk ilyenkor, hogy megengedjük Neki, hogy így érezzen.
Nem erőlteti senki a szereplést.
Megpróbálok egyből valamilyen játékba bekapcsolódni, vagy egyszerűen meghagyom a privát szféráját. Fotózom a többieket, apró részleteket. A teleobjektív is jó barát – mindenki számára kényelmes távolságot tudok tartani.
A szülők nyugalma a legnagyobb hatású csodaszer :-).
A gyerekek pedig nagyon hamar elkezdenek felfedezni, játszani, érdeklődni.
A legfantasztikusabb, hogy tényleg nem aggódik senki, hogy nem lesz fotó a titakozóról – és ennek az érzelmi szabadságnak sosem marad el a pozitív hatása. A gyerkőc tud kapcsolódni, így végül nagyon érzelmes, vidám képek születnek.
Másik örök vesszőparipám és blogtémám a saját helyszín, saját “díszlet”. Az őszinte sorozat elengedhetetlen kelléke.
A családi cseresznyefásnál tavasszal keresve sem találtunk volna jobb “hátteret”.
